5. Anubisz karácsonyi éneke

A téli eget vattacukorforma felhők takarták, a hó fehér lepellel borította be Londont, a Temzén pedig vastagra hízott a jég. A levegőben sült alma, mézeskalács és fenyőágak illata szállt, a forralt bor békés bugyborékolása összevegyült a karácsonyi csengők csilingelésével. Miközben az utcákon kigyúltak a fények, béke és szeretet töltött el minden lelket…

Amíg Ízisz ki nem kapcsolta a tévét. A legújabb karácsonyi film giccses képsorai elhaló nyikkanással tűntek a semmibe, a képernyőn pedig immár csak az esőmosta ablak és a járdaszéli fák csupasz ágai tükröződtek.

- Annyira lehangoló ez az egész.

- Micsoda, drágám?

- Minden – Ízisz egy könnyed kézmozdulattal egybefoglalta a nappalinkat, a vizes utcát és egész Londont. – Rémes az az időjárás. És a fenyők! Sehol egy pálma vagy lótuszvirág. Bezzeg annak idején Karnakban…

Minden karácsonykor erre lyukadunk ki. Az igazi probléma nem is a hideg, a taxisofőrök elviselhetetlensége, a pálmabor tökéletes hiánya vagy az a szmötyi, ami már nem eső, még nem hó, de baromi nedves és fagyos, és ha csak egy pillanatra kidugom az orrom az utcára, beszivárog a ruházatom minden elképzelhető résébe. A fő baj, hogy az időnk lejárt: egy új isten ünnepén a régiek általában a megszokottnál is elveszettebbnek érzik magukat.

Megölelgettem az én drága Íziszemet, megittunk egy kávét, miközben makacsul próbáltuk ignorálni, hogy az ország fennmaradó része ünnepi lelkesedésben ég, aztán megkezdtük a hagyományos karácsonyi programunkat: Ízisz ellebegett vásárolni – ami ilyenkor extrém hosszú akció volt, ugyanis először meg kellett találnia azt a néhány boltot, ami még nyitva volt –, én pedig betekertem magam egy pokrócba, elhelyezkedtem a díványon egy könyvvel, és tíz teljes percig süllyedtem a reménytelenség sötét mélységei felé.

Akkor azonban úgy döntöttem, elég volt ebből, és felkerekedtem, hogy egy új elemet iktassak a karácsonyi programba: elmentem meglátogatni Anubiszt.

A ház kapuja előtt komolyan fontolóra vettem, hogy visszafordulok. Végül is ki akarna jószántából belépni egy olyan lakásba, aminek az ablakaiban vörös és zöld neonfény izzik, és még az ablakpárkányról is karácsonyfadíszek lógnak? Mivel azonban az alternatíva az üres lakás vagy a fagyos utca lett volna, úgy döntöttem, inkább vállalok minden kockázatot, ami Anubisz lakásában várhat rám.

Oh, my sweet summer child!

A csengőt is egy karácsonyi matrica díszítette, és még el sem vettem róla az ujjam, mikor kicsapódott az ajtó, és Anubisz vetette magát a nyakamba.

- Ozirisz! Te vagy a mostani karácsony szelleme!

- Hogy mi?

Anubisz fenyőzöld inget viselt, vörös nadrágot, vörös-fehér csíkos fejkendőt, és mindezt egy rénszarvasmintás sállal és két karácsonyfagömbbel egészítette ki, melyek a szokásos aranykarika fülbevalóiról himbálóztak.

- Te vagy a mostani karácsony szelleme! – Behúzott a lakásba, és a kezembe nyomott egy könyvet. – Teljesen egyértelmű!

Miközben követtem Anubiszt a nappaliba, melyet elborítottak a fenyőágak, az üres tojáslikőrös üvegek és az az arany-vörös valami, amire csak Britannia legnagyobb giccskollekciójaként hivatkozhatok, megállapítottam, hogy a szóban forgó regény Dickens Karácsonyi éneke. Ez legalább egyvalamit megmagyarázott.

- Ennyire Scrooge-nak érzed magad?

- Csak egy kicsit – Rám kacsintott, én pedig számolni kezdtem a tojáslikőrös üvegeket. Ha Anubisznak ilyen jó kedve van, az gyanús! Persze, ha rossz kedve van, az is. Anubisz mindig gyanús. – Kérsz mézeskalácsot?

- Naná.

Nem mondom, hogy a karácsonyi mélabú elűzéséhez csak cukorra volt szükségem, és hogy valaki rám tukmáljon egy nagy pohár tojáslikőrt, de azért sokat segített. Mielőtt azonban megkísérelhettem volna kifejteni Anubisznak a nappalija komolytalanságának jótékony hatását, valami szöget ütött a fejembe.

- Ha én vagyok a mostani karácsony szelleme, akkor ki volt az elmúlt karácsonyoké?

Anubisz sárga szemei cseppet sem angyali fénnyel szikráztak fel.

- Széth. Felhívott, de megmondtam neki, hogy dugjon fel egy karácsonyfát oda, ahol a pulykát töltik, aztán egye meg salátának. – Anubisz elvigyorodott, a karácsonyi égősor fénye megcsillant a fogain. – Erre lecsapta. Pedig már kitaláltam egy csomó karácsonyi átkot! Ő volt az elmúlt karácsonyok szelleme, mert Széth már a múlt, vége! És neki nem lesz Húsvétja sem!

- Anubisz, felmerült már benned, hogy érdemesebb lenne a saját vallásodnál maradni? Szegény Jézus forog a sírjában. Én forgok a síromban.

- Csakhogy már egyikőtök sincs benne, nem igaz? – vihogta Anubisz, és újabb adag tojáslikőrt locsolt a poharamba. – Lazíts egy kicsit, Ozirisz, karácsony van!

A délután további része azzal telt, hogy – Anubisz javaslatára – megnéztük a Reszkessetek betörőket és az Igazából szerelmet, Anubisz kommentjeivel fűszerezve, ami a karácsonyi üzenetből elég sokat elvett, a moziélményt viszont jelentősen feldobta. Bár nem táncolt olyan jól, mint a miniszterelnök, de volt néhány igazán érdekes mozdulata, amit szerintem Básztettől lesett el (vagy ha nem, akkor nem is akarom tudni, honnan).

A filmek után megkíséreltem hazafelé indulni azzal a méla gondolattal, hogy Ízisz bizonyára végzett már a bolttúrával, Anubisz azonban szó szerint foglyul ejtett. Bezárta az ajtót – ekkor fedeztem fel, hogy a kilincsen is karácsonyfagömbök lógnak – és közölte, hogy nem mehetek sehová.

- Te vagy a mostani karácsony szelleme! Nem hagyhatsz itt teljesen egyedül!

- Miért ne hagyhatnálak?

- Mi lesz, ha az eljövendő karácsonyok szelleme ijesztő lesz? Képes lennél kettesben hagyni egy kísértettel?

- Simán! – Sose gondoltam korábban, hogy létezik olyasmi, mint "túl sok Dickens". – Egyébként sincs semmi okod az aggodalomra! Mi köze lenne egy másik vallás ünnepi kísértetének hozzád?

- Ki tudja? Valami lehet! Egyébként is manapság vallásszabadság van.

- Nálad főleg…

- Nem fogok kihagyni egy olyan ünnepet, ami mézeskalácsot és tojáslikőrt von maga után!

- Legalább a dekorációt mellőzhetted volna.

- De miért? Olyan szépek! És nézd, mindegyik egyedi darab! Saját kezűleg festettem őket!

- Néha pontosan olyan vagy, mint egy önelégült óvodás – morogtam, miközben közelebbről is szemügyre vettem a gömböket. A vörös karácsonyfadíszeket a szokásos csillagok és hópelyhek helyett arany hieroglifák borították. – Hát, ez legalább megmagyarázza az arany tenyérnyomokat a konyhaasztalon, a hűtőn és egy csomó üres üvegen…

- Ugye, milyen menők? Akartam venni flittereket is, de elfelejtettem.

- Még szerencse. De most már tényleg megyek. Anubisz, hol a kulcs?

- Meg kell keresned.

- Anubisz! Semmi kedvem a hülye játékaidhoz.

Szemtelen sakálvigyora egy kissé lehervadt, és már majdnem megbántam a gorombságomat, amikor megszólalt.

- De tényleg meg kell keresni. Leraktam valahová, és most nem tudom, hol van.

A következő negyedórát a kulcs keresésével töltöttük. Pontosabban én kerestem és káromkodtam, Anubisz pedig fel-alá rohangált, tojáslikőrt vedelt, és minden mással foglalkozott, csak a kulccsal nem. Közös akciónk nagyjából így zajlott:

- Hé, Ozirisz, megtaláltam a tartalék töltőmet!

- Ez nagyszerű, de mi lenne, ha inkább a kulcsokat keresnéd?

- Jó, jó – Majd fél perccel később: - Nahát, hogy kerül ide ez a gumicsirke?

- Nem tudom és nem is akarom tudni!

- Amúgy találtam egy doboz fánkot is, kérsz belőle?

- Nem. Egyébként is, ki tudja, mióta van ott, nem hiszem, hogy még ehetőek lesznek. Jobb, ha meg sem prób… Anubisz?

- Mmmf?

- Már mindegy. Gondolkozz egy kicsit, hová tehetted!

Anubisz nagyot nyelt, és lenyalta a porcukrot, ami fekete pofáját borította.

- De ha egyszer nem emlékszem!

Ebben a pillantban valaki csöngetett, Anubisz pedig leejtette a kettes számú fánkját.

- Az eljövendő karácsonyok szelleme!

Sikerült megelőznöm, mielőtt rávetette volna magát a kaputelefonra, és ez az annál nagyobb szerencsének bizonyult, a hangszóróból ugyanis Ízisz cseppet sem kísérteties hangja csilingelt elő.

- Meglepetés!

- Gyere, szívem, csak azt nem tudom, hogy fogsz bejutni!

- Majd csak megoldjuk valahogy!

- Megoldjuk?

Ízisz azonban már letette, úgyhogy további kérdések helyett kénytelen voltam ismét Anubisszal foglalkozni, aki éppen lelkesen táncolta körbe a lakást.

- Ízisz az eljövendő karácsonyok szelleme! Ez csakis jót jelenthet!

- Pillanatnyilag azt jelenti, hogy az ajtó előtt fog ácsorogni, amíg meg nem találod a kulcsot.

Anubisz a padlóra vetette magát, és kotorászni kezdett a cipősszekrény alatt.

- Bezzeg Scrooge kísértetei át tudnak menni a falon!

- Nagyon szellemes vagy!

- Mi is át tudunk menni a falon – dorombolt egy mély hang az ajtó felől.

- Szahmet?

- Meglepetés!

- Miért nem nyitjátok ki?

- Anubisz elkavarta valahová a kulcsot!

- Ez annyira Anubisz!

- Ne mááár – nyávogott valaki odakint, mire Anubisz felugrott, és azzal a lendülettel le is fejelte a fogast.

- Básztet?

- Meg akartunk lepni titeket – magyarázta Ízisz az ajtó másik oldalán.

- Sikerült!

- Megvan már a kulcs?

- Keressük!

További fél perc meddő kutatás után Szahmet megunta a lépcsőházban ácsorgást, és betörte az ajtót.

- Most nézd meg, mit csináltál! – Jajgatott Anubisz, miután végigölelgette Íziszt, Básztetet, Szahmetet és Mafdetet. – Teljesen szétment a zár! És… Ó.

- Mi az?

- Megtaláltam a kulcsot. A zárban volt, csak nem látszott a karácsonyfagömböktől.

Ezek után kellemes, idilli karácsonyestét töltöttünk egyet, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy Básztet négyszer kergette körbe Anubiszt a lakásban, amiért az pajzán megjegyzéseket tett, hogy Mafdet véletlenül ráborított Szahmetre egy kancsó forralt bort, hogy Ízisz sikítva ugrott a mennyezetig, amikor véletlenül ráült Anubisz gumicsirkéjére, hogy…

Na jó, talán mégsem idilli. De azért kimondottan élvezhető volt.

Anubisz nem felejtett el rámutatni, hogy mivel a többiek jelentették az eljövendő karácsonyok szellemét, ezután már kénytelenek lesznek minden karácsonykor átjönni, és ebbe mindenki lelkesen bele is egyezett, ami után nagyjából tizenöt másodpercig áldott csend és béke borult ránk. Utána azonban Anubisz elkövette azt a hibát, hogy megkérdezte Básztetet, nem akar-e egy vörös flitteres, műhóval díszített karácsonyi bikinit…

Isten áldása legyen mindnyájunkon, ahogy Dickens is írta, gondoltam, miközben Anubisz egy duplaszaltóval átvetődött a kanapé fölött, Básztet pedig kimeresztett karmokkal repült utána. Csak azt kellene még tisztáznunk, melyiké! Van vajon istene a csak öt perc nyugalomnak?