Bevezető az istenekről
Pármondatos ki-kicsoda az ókori Egyiptom isteneiről és jelenkori elfoglaltságaikról. Ha nem ismered az isteneket, megkönnyítheti a dolgodat, de a történet enélkül is követhető, úgyhogy akár át is lapozhatod.
A történet főszereplői:
Anubisz
a halál, a balzsamozás és a temetők sakálfejű istene
Ahogy
mondani szokás, Anubisz se nem jó, se nem gonosz – inkább úgy fogalmazhatnánk,
hogy bonyolult lélek. (Ezt Neil Gaimantől kölcsönöztem, akinek a könyveit ezúton is szeretettel ajánlom mindenkinek.) Momentán egy jól menő
temetkezési vállalat tulajdonosa, szabadidejében – mely a nap huszonnégy
órájára kiterjed – hivatásos bajkeverő, és a legjobb úton van afelé, hogy
előléptessék a strasszos ízlésficamok istenévé.
Ozirisz
a halál és az alvilág istene; Geb és Nut fia
Szemben az emberekkel, akik számtalan
dologra vágynak, és az istenekkel, akik mindenek felett a hatalmat próbálják
megszerezni, Ozirisz leginkább azt szeretné, ha végre békén hagynák. Amikor éppen
nem Anubisz után próbál rendet csinálni, egy kis antikváriumot vezet. Némileg elfogult történész és a jelen történet narrátora.
Ízisz
az anyaság, az egészség és a házasság istennője; Ozirisz felesége és testvére
Ízisz
főállású feleség és megrögzött esküvő-fanatikus, ráadásul számtalan bölcsész- és egy-két jogi diplomával is rendelkezik. A feleség-jogász-filozófus-kombóval
bármilyen vitát meg tud nyerni, gyenge pontja viszont, hogy egy aranyos
kiscicával, egy szép nyaklánccal vagy egy könyörgő pillantással le lehet venni
a lábáról.
Széth
a káosz, a sivatag, a háború és a vihar istene; Ozirisz testvére; ne kérdezd meg, milyen állat!
Széth azok közé tartozik, akik minden látható ok nélkül gonoszak, ráadásul még élvezik is. Senki nem tudja, pontosan hol van és mit csinál, de az biztos, hogy örülhetsz, amíg nem a te közeledben tartózkodik.
Nebet-Het
a halál, a siratás, az éjszaka és a folyók istennője; Széth felesége és testvére
Enyhén depressziós személyiség, aki folyamatosan cserélgeti a munkahelyeit, és mindenhol éjszakai műszakot vállal. Bár elvileg Széth felesége, több ezer éve külön él tőle, és azóta próbálja különböző országok bíróságainál – minden eredmény nélkül – elérni, hogy végre mondják ki a válásukat.
Hathor
a szerelem, a szépség, az öröm és az anyaság tehénfejű istennője
A klasszikus
értelemben vett jó lélek, aki mindenkit szeret és mindenkinek mindent megbocsát.
Jelenleg szexuálpszichológusként dolgozik, hobbiból vegetáriánus
szakácskönyveket ír, és végtelen türelemmel fogadja a többiek által előidézett
anarchiát.
Szintén szerepet kap:
Básztet
a zene, a tánc és a család macskafejű istennője
Básztet jelenleg egy topless bárban táncol – bár nem szereti, ha ezt felemlegetik –, és alkalomadtán bérgyilkosságokat is vállal. Anubisz ősellensége, évezredek óta folyó háborújukat jelenleg főként Twitteren vívják.
Sobek
a Nílus krokodilfejű istene; Széth és Néith fia
Olyan, mint egy krokodil, sőt, még olyanabb: valahogy úgy képzeld el, hogy egy láthatatlan tábla lóg a nyakában, amin láthatatlan neonbetűkkel a PERVERZ felirat áll. Rejtély, hogy miből él, de ha hamis papírokra, illegális drogra, másolt DVD-re vagy disznó viccekre lenne szükséged, Sobek a te embered (azaz krokodilod).
Mafdet
a skorpióktól és mérgeskígyóktól védelmező gepárdfejű istennő
Vidám és impulzív, többnyire egy-egy pillanatnyi ötlet vagy hangulat alapján cselekszik. Mindennel szívesen foglalkozik, ami nem munka, például stoppal utazta körbe a világot, rejtélyes módon azonban szinte sosem kerül bajba. Az egész panteonból az egyetlen, aki még Anubisznál is többet beszél.
Szahmet
a háború, a tűz és a gyógyítás oroszlánfejű istennője; Ptah felesége
A modern háborúk idejében, mióta a kardokat és lándzsákat felváltották a rakéták, Szahmet kissé elveszettnek érzi magát, ezért igyekszik a gyógyítói aspektusára koncentrálni, és háborúistennői minőségében leginkább kocsmai verekedésekben nyilvánul meg, illetve a bokszedzéseken, ahová hobbiból jár. Állatgondozóként dolgozik a londoni állatkertben, és mikor a kollégái nem figyelnek, szeret hosszas beszélgetéseket folytatni az oroszlánokkal.
Thot
a bölcsesség, az írás, a logika és a könyvek íbiszfejű istene
Tudása szinte végtelen, úgy látszik, az univerzum így kárpótolja azért, hogy humorérzékből nem sok jutott neki. A bankszakmában helyezkedett el, az irodába érkezéséhez óraművet lehetne igazítani, és talán egy icipicit kényszeres, ennek ellenére azonban megértő és segítőkész, ha az ember elég logikusan el tudja magyarázni neki a problémáját.
Szesat
az írás, a számolás és a könyvtárak istennője; Thot felesége
Szesat vidám és életteli lány, és
azzal ellentétben, amit egy egész nap könyvtárakban ücsörgő istennőtől várnál,
kimondottan sportos. Amióta feltalálták a röplabdát, nem múlik el nyár, hogy ne
rángassa el Íziszt és Hathort legalább egyszer játszani. Jelenleg elméleti
matematikusként dolgozik, de volt már kódfejtő és grafológus is.
Maat
az igazság istennője
Maat minden korban hű maradt önmagához és isteni szakmájához, most is a Legfelsőbb Bíróságon dolgozik bírónőként, ahol kiérdemelte "a Hóhér" becenevet – az igazságot és az igazságosságot ugyanis mindennél előbbre valónak tartja, és hétezer éve változatlan igazság-koncepciójába az elnézés vagy a megbocsátás nem fér bele. Szigorú és könyörtelen, de megvesztegethetetlen és sina ira et studio dolgozik, amit a bírák többsége nem mondhat el magáról.
Néith
a vadászat, a háború, a szövés és a bölcsesség istennője
Mindig
úgy tűnt, a vadászat sokkal jobban megy Néithnek, mint a bölcsesség, legalábbis
egyetlen bölcsességistennőtől sem megnyugtató ennyiszer hallani az "upsz!"
felkiáltást. Azt hiszem, inkább a józan paraszti ész istennőjének kellene
nevezni, mert Néith a végletekig gyakorlatias, és megvan a magához való esze is, épp csak
hajlamos előbb meghozni a döntéseit, és utána végiggondolni, hogyan kellett
volna inkább csinálni. Az egyetlen istennő, aki még az autószereléshez is ért.
Hápi
a Nílus és a termékenység vízilófejű, kékeszöld bőrű, hermafrodita istene
Kövér és joviális, mindig barátságos
és türelmes, talán Hathort leszámítva a legjobb természettel megáldott isten.
Korlátlan mennyiséget tud enni és inni, jelenleg egy folyóparti étterem
főszakácsaként dolgozik, és a munka előtt és után, illetve az ebédszünetben
nagyokat úszik.
Taweret
a termékenység és a gyermekszülés krokodilfejű, vízilótestű istennője
Tudtátok, hogy a vízilovak régen a káoszt jelképezték? Ha el tudjátok képzelni a "termékeny káoszt", na, az Taweret. Ha bemegy egy szobába, öt percen belül minden tele lesz a levetett kabátjával, sáljával, táskájával, ajándék sütijével és dübörgő nevetésével. A gyerekek imádják, és ő is őket, ezért többnyire iskolákban és óvodákban dolgozik. Az a fajta nő, akiből egy kicsit mindig túl sok van.
Ptah
a teremtés, a művészetek és a mesterségek istene
Afféle őrült géniusz: Leonardo da Vinci lehetett ilyen a legrosszabb napjain. Nem mintha Ptah nem lenne eszményi beszélgetőtárs, nagyszerű művész és zseniális feltaláló, csak ha támad egy jó ötlete, hajlamos megfeledkezni minden másról. Egyszer például Ozirisz legjobb fehér ágyékkötőjére rajzolta fel egy vízikerék tervrajzát...
Wepwawet
a
háború, a győzelem, az ajtók és lehetőségek farkasfejű istene
Wepwawet élete nagy problémája, hogy rendszeresen összekeverik Anubisszal (amit csak azt mutatja, mennyire nem figyelnek az emberek a részletekre, mert egy fekete sakál és egy szürke farkas között még a felületes szemlélő számára is jelentős a különbség, a személyiségükről és az elfoglaltságukról nem is beszélve). Évszázadokat töltött azzal, hogy bebizonyítsa, ő minden tekintetben felülmúlja Anubiszt, amit az istenek többsége bosszantónak, cikinek vagy viccesnek talált, kivéve Anubiszt, aki – egyedüliként – észre sem vette.
Heszat
a tej tehénfejű istennője
Szelíd és csendes, az a típus, akinek kétszer kell bejönnie a szobába, hogy egyszer bent legyen. Az évezredek folyamán számtalan gazdaságban, tejboltban és sajtgyárban dolgozott, és mindig is visszafogott békesség áradt belőle.
Geb
a
föld istene; Ozirisz, Ízisz, Széth és Nebet-Het apja
Ócska vicc lenne azt mondani, hogy kissé földhözragadt, nem? Pedig pont az a típus, akire azt mondják, két lábbal áll a földön. Nyugodt természet, türelmes, békés, de ha akar valamit, azt mindig eléri, a maga lassú víz partot mos módján. Elismert geológus. Szerető férj és jó apa - bár valamit biztos elrontott, amiért Széth olyan lett, amilyen.
Nut
az ég istennője; Geb felesége és testvére
Nut olyan, mint az a nagynéni, akit az egész rokonság megvetéssel vegyes irgységgel emleget, amiért a családi összejövetelek helyett a Karib-tengeren nyaral, nála fiatalabb férfiakkal flörtöl, és általánosságban nem veszi elég komolyan az életet. Sárkányrepülőzik, siklóernyőzik, meg mindent, ami a repüléssel kapcsolatos. Amikor Hórusz szabadságon van, hosszú repülőutakra szoktak menni együtt, a legutóbbi alkalommal például Nut wingsuittal repült, Hórusz pedig felszerelés nélkül (ne próbáld meg utánozni, csak ha neked is sólyomszárnyaid vannak).
Su
a szél és a levegő istene; Geb és Nut apja
Apropó repülés: mit gondoltok, ki viszi el a magángépén Hóruszt és Nutot repülni?
Su sokkal többet foglalkozik a családdal, mint az istenek többsége (valahogy
nem természetünk, na), és sokkal többet a repüléssel, mint ami valószínűleg egészséges. Egy légitársaságot vezet, repülőgép-, helikopter- és mindenféle
repülő szerkentyű-modelleket gyűjt, és függőágyban alszik, hogy álmában se
kelljen a földön tartózkodnia.
Tefnut
a víz, az eső, a termékenység és az időjárás oroszlánfejű istennője; Su felesége és testvére
Tefnut vitorlázik, hobbiból viharokra vadászik (és amióta feltalálták a fényképezést, díjnyertes fotókat készít róluk), és ha zuhogni kezd az eső, kimegy fürdőruhában táncolni. Olyan, mint a tenger: néha nyugodt, néha hirtelen haragosra vált, és lehetetlen felfedezni az okát.
Hórusz
az ég sólyomfejű istene; Ozirisz és Ízisz fia
Repülésre született, és repül is, igaz, manapság többnyire géppel: Boeing 747-eseket vezet a világon jóformán mindenhová. Nem szabad hagyni, hogy Sobekkel beszélgessen, mert Sobek mindig megpróbálja rábeszélni, hogy folytassa a pár ezer évvel korábban félbehagyott háborúját Széth ellen, Hórusz pedig sajnálatosan könnyen meggyőzhető.
Mut
az istenek anyja és királynője
Mut nem született senkitől, egyszerűen csak lett, ami már önmagában elég hátborzongató, de ráadásul mindenkiről mindent tud, és sose mond semmit, csak titokzatosan mosolyog. Kissé mindenki tart tőle, de rendszerint senki nem meri bevallani.
Ré
a Nap sólyomfejű istene
A
végletekig elkötelezett, csak a munkájának él, amibe minden beletartozik,
aminek a Naphoz akár érintőlegesen köze van. Volt már meteorológus, csillagász,
mostanában pedig kvantumfizikával foglalkozik, azt kiderítendő, hogyan lehet a
Nap élettartamát esetleg megnövelni. Barátságos, de elég magának való.
Az állatok
Apep: Néith gyermeke, a sötétség és a káosz hatalmas kígyója
Wadzset: Alsó-Egyiptom védelmező kobrája
Nehbet: Felső-Egyiptom védelmező keselyűje
Ammut:
a Maat előtt érdemtelennek bizonyuló
holtak szívét felfaló démoni bestia, deréktól felfelé oroszlán, deréktól lefelé
víziló, a feje pedig krokodil